2010.09.06. - A támogatási rendszert át kell alakítani A vidékfejlesztés nem egyenlő az agráriummal
Nehéz örökséget kapott V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, mert a korszerűsítésre szánt pénzek nagy részét a szocialista agrárkabinet már lekötötte. Éppen ezért átláthatóbb és hatékonyabb hozzáállást ígér. Egy hónapon belül az interneten kell a LEADER programban részt vevő szervezeteknek működési költségvetésüket nyilvánossá és naprakésszé tenni. A tavaly egymilliárdos költségű falunapi rendezvények támogatását az idén már letiltották, mivel a pénzek hatvan százaléka egy magáncégnél landolt.
2010.09.05. - "Négy szem" sem látta jól a fiatal gazdákat Az úgynevezett „négy szem elve” alapján minősítette a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az induló fiatal gazdák korábban benyújtott pályázatait, vagyis minden kérelmet két ügyintézőnek kellett elbírálnia – derül ki az agromonitor.hu-hoz eljuttatott internetes levélből. Így a hivatal eddigi működése sérthette az uniós akkreditációs elvárásokat is, ha az új MVH-vezetés felülvizsgálatai nyomán most kiderült, hogy a jogerős támogatási határozatok 8 százalékát - különböző jogszabálysértésekre hivatkozva - vissza kellett vonni.